Becsuktam az esernyőm, várom a pénzesőt!

Pénz a neten?

Napi ajánlat

Elsőként figyelmedbe ajánlom a közvélemény kutatással foglalkozó oldalt. Ezen az oldalon ugyan nincs lehetőséged fix jövedelem elérésére, de néhány száz forintot kényelmesen össze lehet szedni.

Második ajánlat egy olyan oldal, ahol számtalan lehetőségünk akad pénzkeresésre. Ezen az oldalon Autosurf programmal, facebook lájkokkal és PTC reklámokkal is kereshetünk pénzt. Standard tagok akár napi 10 centet is összeszedhetnek naponta! Ez indulásnak páratlan lehetőség.

Harmadik és záró ajánlatom továbbra is a már ismertetett probux. Mit is mondhatnék róla? Kezdd el még ma!

Pénzkeresés a Neobuxszal

A neobux oldalán található hirdetések szinte kivétel nélkül $0.001 értékűek. Esetenként felbukkanhat $0.005 értékű hirdetés is, de ez csak korlátozott ideig nézhető meg. Az első jó tanácsom, amit most már én is használok az az Adalert funkció. Ez nem más, mint egy böngészőbe beépülő plugin, amely figyelmeztet minket az elérhető hirdetésekről. Ezt ráadásul még finomhangolhatjuk is, hány hirdetésnél jelezzen, adjon-e hangjelzést is stb.

neo-adalert.jpg

Az Adalert telepítéséhez az oldal alján lévő sávban jobb szélen lévő gombot kell megnyomni. A böngészők közül az Internet Explorer jelenleg nem támogatott. 

A hirdetések megtekintéséhez alapesetben a View advertiesements menüpontra kell kattintatnunk, ahol feljönnek a reklámok "kockái". Az átalunk már megtekintett reklámok szürkén láthatóak értelemszerűen az aktívak pedig színesek. A reklám értékét az egyes boxok bal alsó sarkában tüntetik fel. 

neo-reklámok_1.jpg

A reklámokra két kattintás szükséges, az első kattintással kiválasztjuk az adott hirdetést, a másodikkal pedig a megjelenő piros pontra kell kattintani. Ekkor jön fel a reklámozott oldal. A reklámok megtekintésekor itt egy színes csík fut végig a böngésző alján. Ha az kizöldül megtörtént a jóváírás. Ennek a kezelése szerintem értelemszerű, de ha esetleg nem értesz valamit, kérdezz bátran.

Minden lekattintott reklámért a pénzen felül 3 "AdPrize" lehetőséget kapunk. Ez tulajdonképpen a Neobux nyereményjátéka. Erről annyit érdemes tudni, hogy az így kapott nyerési esélyek 60 percig élnek. Ennek segítségével nyerhetünk még pénzt vagy NeoPontokat is. Nekem eddig 10 pont volt az összes nyereményem, s ritkán foglalkozok vele. A nyereményért a reklámos oldal jobb alsó sarkában található nagy zöld négyzetre kattintva érhetjük el.

neo-adprize.jpg

Amennyit már tudok, hogy neopontokért is lehetséges tovább bérelni a tagokat, ami egy jó pénzkímélő lehetőség. Ezen kívül léteznek még Neocoin-ok illetve Micro Job-ok, melyek számomra még sötét lónak számítanak. Emiatt nem is foglalkozom velük. Ha már tapasztaltabb leszek, beszámolok ezekről is.

Címkék: neobux

Szintlépés! - Buxense -

A nagy hajtásban meg is feledkeztem egy szintlépés közzétételéről. Ez az oldal pedig nem más mint a Buxense!

Igaz ami igaz, itt lényegesen lassabb az előrehaladás lehetősége, ugyanis 1 referáltat tudtam eddig venni, amelynek ára 57 cent 60 napra. No de ne bánkódjunk, meglátjuk mi sül ki belőle. Nemigaz? Szóval, előre a centekért, hogy dollárokká nőhessenek.

(A dátum pedig február 12. Már fel is tettem az előrehaladás oldalra.)

Neobux regisztráció

Ha érzel magadban erőt, akkor a Neobuxot nem szabad kihagynod!

A regisztráció megkezdésének első lépése, ha a fenti bannerre kattintasz, mely a Neobux oldalára navigál téged. Az oldal több nyelven is elérhető, így ha van nyelv ami a angolnál jobban fekszik neked, a jobb felső sarokban a zászlóikonra kattintva válthatsz. Én maradok az angolnál. :)

menüsor - neobux.jpgÉrtelemszerűen a regisztrációhoz a Register gombra kell kattintanod. Az itt megjelenő adatlapot ki kell töltened. 

regisztráció neobux.jpg

Sorrendben fentről lefelé: Felhasználónév - Jelszó - Jelszó megerősítése(ismétlés) - egy valós e-mail cím - a kifizetéshez szükséges Paypal (vagy Payza) számlád e-mail címe - a születési éved - ellenőrző kód. 

Ha ezek megvannak, tégy egy pipát, amellyel az oldal feltételei elfogadod, majd [Continue].

A gomb megnyomása után egy ellenőrző kódot kér a rendszer, melyet a megadott e-mail címedre küldtek. A Neobux oldalát ne zárd be! Keresd ki az ellenőrző kódot tartalmazó e-mailt majd másold át a karaktersort a megfelelő helyre (Validation code). 

Ha ezt is megadtad, már kezdheted is a pénzgyűjtést!

Címkék: neobux

Neobux - A nagy öreg

Van egy oldal, amely PTC oldalak kutatása közben körülbelül 1 órán belül háromszor szembejön. Ez a neobux.

Ennek prózai oka, hogy a piacon a legrébben jelenlévő honlapról beszélünk. A neobux 2008 óta üzemel, statisztika szerint naponta 100.000 USD kifizetést teljesítenek! Rögtön felmerülhet a kérdés, miért nem ezzel kezdtem a bemutatást. Az ok roppant egyszerű, a probuxhoz képest (is) csigalassú a centek gyűjtése. Ugyanis a hirdetések értéke 0.001 dollár, vagyis 0.1 cent! 

Ellenben, ha elérjük a "bérlési határt" a helyzetünk lassan javulni fog. Mivel igyekeztem a bérléseket azonnal megtenni, így az oldaltörténelmem jó képet adhat a fejlődés üteméről. Ezen az oldalon is 20 cent és tag bérlése, és minimum 3 tagot kell vennünk egy alkalommal. Tehát a következő kis táblázat a 60 centek elérését és ezek időszükségletét jól példázza:

Regisztráció 2012.12.27
1. 60 cent 2013.01.26. (30 nap)
2. 60 cent 2013.02.07. (12 nap)
3. 60 cent 2013.02.14. (7 nap)

A banneren láthatjátok az eddig termelt összeget, amiből értelemszerűen $1.80 elköltésre került tagbérlésre. 

A regisztrációról és az oldal kezeléséről további bejegyzésekben mesélek nektek. Addig is jó pénzkeresést mindenkinek!

Címkék: neobux

Holtpont

Azt hiszem engem is elért minden PTC munkás rémálma. Amikor kezd betelni a pohár és kezdjük unni a kattogtatást. 2 hónap eltelt és nincs kézzelfogható eredmény. Csak a nagyon sötét alagút látszik egy mini fénypont. Sok helyen beszámoltak erről a jelenségről, ami azt jelenti, hogy most kell kitartónak lenni. 

Hogy hol tartok, arról nagyjából képben lehettek, de ami még éltet a PTC üzletben, hogy a probux oldalán a kezdeti napi 5-6 centes kereset mára elérte a napi 20 centes értéket. Persze jöhet a kérdés, hogy mit ér a 20 cent naponta? Lineáris fejlődést feltételezve (ami persze így nem igaz): 2 hónap => háromszoros kereset. Tehát két hónap múlva, napi 60 cent az havi 18 dollár, tehát havi 4000 forint. S ez csak egy oldal... 

Persze, gyorsíthatnék a folyamaton, ha befektetnék. Én azonban egyenlőre az időmet fektetem be. Több PTC oldal tűzben tartásával a kitermelt centek beforgathatók lesznek a "kiemelt" oldalakon. Így talán gyorsabban lehet elérni a célt. No de meglátjuk, nemigaz?

Az egyszerűbbség kedvéért az általam javasolt oldalakat új formában érhetitek el a linkek között, vagy ide kattintva. A cashnhitsen keresztül láthatjátok a megszerzett dollárokat és az egyes oldalakon befektetett összegeket is. Szemezgessetek és vágjatok bele. Talán megéri!

Címkék: probux

Helyzetjelentés

Nos, azt hiszem a Probux témát már jól kiveséztem. Egy kollégám szerint néhány dollárt befizethetnék a gyorsabb előrejutás érdekében, de ezt elvből nem teszem. Még nincs információm arról, hogy miként fizet az oldal, hiszen egyenlőre csak szervezem rajta a forgalmam. De ha eljön a pillanat, meg fogjátok tudni. Jelenleg 18 bérelt tagom van, akik lekopogom aktívnak látszanak. Igaz az átlagkattintás értékekből pont azt nem lehet kiolvasni, hogy megéri-e tartani egyiket-másikat vagy sem. 

Eredmény szinten legutóbbi házimérésem alapján 23 centet termeltem egy nap. Ezzel a heti ritmus két nappal történő eltolásával már egy 10 fős pakkot tudok majd venni. Szóval úgy fest, lassan de magabiztosan lépek előre.

Szerintem érdemes megpróbálni. Hiszen veszíteni való csak időben jelentkezik. Ami pedig fontos, a kitartás. 1-2 hónap múlva tényleg meg fogod unni, de akkor kell erősnek lenni és menni tovább.

Forgalomnövelő oldalak - Cashnhits

A bérelt tagok összegyűjtése mellett természetesen hasznos lehet általunk "beszervezett" embereket alkalmazni. Klasszikus nevén említve, az un. direkt referáltak szerzéséről beszélünk. Ilyen embereket először a rokonságban kereshetünk, de ennek a létszáma véges, nem beszélve arról, hogy mennyire fognak minket hülyének nézni.

Természetesen van más mód is direkt referáltak szerzésére. Ehhez nem kell mást tennünk, mint az adott ptc oldalon lévő "referral link"-ünket reklámozni. Ezt több módon is megtehetjük. Reklámozhatjuke-mailben, postán, újságban, készíthetünk saját weblapot vagy akár indíthatunk blogot is.

Ha nem vagyunk barátságban a honlapszerkesztések világával, akkor jönnek képbe, az erre a célra szakosodott oldalak, amelyekkel közvetve még pénzt is kereshetünk. Elsőként a cashnhits oldalt ajánlom nektek.

Ezen az oldalon a pénzkereseti lehetőségek mellett a "Click Exchange" programban való részvétellel népszerűsíthetjük az általunk használt ptc oldalakat, a saját ajánló linkünkkel. Ez az egyik legegyszerűbb módja, hogy felhasználókat szerezzünk. 

Bár a tétel nem jelentős, de már hozzájutottam az első 0.99 dolláromhoz, melynek bizonylatát itt találjátok.

Címkék: cashnhits

Tagok bérlése - Probux

Ahhoz, hogy a naponta megszerezhető pénzmennyiséget növelni tudjuk, egy idő után a lelkesedésünk kevés lesz. Minden oldalon van lehetőség saját csapatot építeni, amelyről tudjuk mennyire körülményes. Az alapvető bizalmatlanság miatt pedig senki nem fog alánk regisztrálni. Azonban van lehetőségünk bérelni is tagokat, akik segítik az egyenlegünk növelését.

A bérelt tagok rendszere nem minden oldalon elérhető, de a probuxnál ez működik. Mit kell tennünk, hogy szert tegyünk a szorgos hangyákra? Lépjünk be a fiókunkba, és a főlap közepén (My Account) látni fogjuk a rendelkezésre álló egyenlegünket. 

rental balance.jpgA Main balance, a jelenlegi keresetünket, míg a rental balance a bérléshe igénybevehető keretünket mutatja. Természetesen a bérlésre szolgáló egyenleget először fel kell töltenünk. Mivel számomra (is) fontos, hogy befektetés nélkül lépjünk előre, így az egyenlegem a megkeresett pénzből szoktam feltölteni. 

A feltöltéshez a Rental balance sorban található [Add funds] linkre kell kattintani. Ezután a következő ablakban választhatunk, hogy milyen számláról szeretnénk a feltöltést megejteni és természetesen itt a probux-main balance lesz a nyerő.

kiválasztás.jpg

Ezután már csak a pénzösszeget kell beállítani és mehet is az utalás. Ezzel a lépéssel eljutottunk addig, hogy van miből tagokat vásárolni. De mibe kerül ez nekünk?

Standard felhasználóként jelenleg egy tag bérlésének költsége $0.20/30 nap. A legkisebb vásárolható mennyiség 3 fő. Ebből már tudható, hogy az első bérléshez 60 centet kell összekaparni. Fontos tudni, hogy két bérlés között minimum 7 napnak (168 órának) el kell telnie.

A tényleges bérléshez a főlap (My Account) bal szélén található bábukra [Referrals] kell kattintani. Ezt követően kiválasztjuk a számunkra megfelelő mennyiséget és ezzel megtörténik a bérlés.

refferals.jpg

A bérelt tagok kattintásait csak akkor írják jóvá, ha adott napon mi is megnéztük a reklámokat!

Ezután már nincs más hátra, mint gyűjteni a centeket és építeni a bérelt tagok táborát.

Címkék: probux referált
süti beállítások módosítása